htFájdalom van bennem. Mérhetetlen fájdalom. Nagyon nehezen viselem a helyzetet amelyben élnem kell. Felemészt. Minden boldog és együtt töltött perchez úgy ragaszkodom, mintha az lenne az utolsó. Minden alkalommal úgy ölelem meg, hogy ha nem lesz több, akkor is a lelkemben maradjon az érzés. Magamba szívom az illatát, a hangját, a kinézetét...a szerelmét. Mindent amit ad nekem. Mindenről ő jut az eszembe, mindenhol őt látom, őt látom, őt keresem, kutatom, minden utcában, boltban, házban, helyen...mindenhol. Ma a temetőbe voltam az én Draga Dédimnél, és folyton az lebegett előttem, amikor együtt mentünk el. Vele jó volt ott lenni, vele volt erőm. Most ez a látogatás minden energiám kivette, mert a Dédimami és az Ő hiánya is égette a lelkem. Egyedül érzem magam. Egyedül fekszem le, egyedül ébredek. Egyedül várom az estét. Nincs velem, nem mesélhetek neki. Nem várhatom, hogy itt lesz órákat, mert nem lesz, pedig vágyom rá, minden pillanatban, minden rezdülésemben. Ha csak annyit kapnék, hogy nézhetem Őt, attól is boldog lennék, ha csak láthatnám a mozdulatatit, ha csak rátekinthetnék a tökéletes testére, a lelkére....ami átsugárzik mindenen. Nézném az erőt ami benne van, a szemeit...csak látni szeretném, ha nem is szólhatok hozzá. Soha nem szerettem így senkit, és beleőrülök, hogy nem lehetek vele.Annyira kell, annyira vágyom rá. Ha tehetném minden percben vele lennék, folyton...amíg élek. Sosem unnám meg. Féltem. Nagyon féltem. Az egész világtól. Minden nőtől, mindentől. Rettegek, mert ha csak keveset is látom, de az enyém. Nekem ír, ha tud, engem szeret, engem ölel át, hozzám bújik abban a pár tiltott percben, engem ölel, én hallom a hangját, de rettegek, hogy nem lesz elég. Hogy jön majd más akivel könnyű, akivel bármikor lehet, akivel nem kell titkolni semmit, aki megnevetteti, akit megszeret. Bízom benne, jobban, mint bármikor, de mégis, úgy félek. Nem akarom elveszíteni. Bele sem merek gondolni. Belehalnék. Megszűnnék létezni. Sosem tudok már nélküle élni. Mert ez nem egy átlagos szerelem...ez olyan, mint a filmekben...ahol a két szerelmes egymásra talál, és mindent megtesznek egymásért, mindent átvészelnek "ketten a világ ellen", olyan, amiben megérzem, ha jön, megérzem ha ír, ha hív, és ez kölcsönös. Egyszerre írunk egymásnak. Ugyanazt. Érzem. Minden rezdülését. Az ösztöneimben van. Olyan, mintha mindent tudnék róla. Mellette nyugodt vagyok, biztonságban érzem magam. Vele bárhová elmennék bármikor. Ő többet ad, mint bárki a világon. És ha ő nincs, akkor egyedül érzem magam. Bárki is van mellettem. Én nélküle csak fél vagyok. Ő az, aki kitölti az űrt, ami bennem van, amit orvosok próbáltak megfejteni, amire gyógyszereket szedtem, amire mindent kipróbáltam, de semmi sem hatott, arra Ő a megoldás. A gyógyszerem, a drogom, mert függő lettem....kell a napi adagom...

Megosztás a facebookon